Blog
Mindig is fontosnak tartottam, hogy folyamatosan tanuljak, mert egyrészt a személyiségem is ilyen, szeretem nyitva tartani az agyam, másrészt azért is tartom fontosnak, mert titeket is így tudlak egyre jobban fejleszteni.
Zsóka már nagyon fiatalon közel került a művészetekhez, hiszen művészeti szakgimnáziumban tanult festő szakon, de később elkezdte érdekelni a textil-és divattervezés, ennek megfelelően elkezdett ilyen irányban nézelődni, és így talált a Textil Sulira.
Kriszta divattervező képzéseket nézegetett, amikor hozzám jött. Beszélgetésünk folyamán viszont arra lettem figyelmes, hogy számára sokkal jobban passzolhat a stylist szakma.
Réka elég korán, 15 évesen került textil előkészítőre hozzám a Textil Suliba. Ekkor még nem tudta, hogy milyen komolyan érdekli a divattervezés, csak a kíváncsiság hajtotta.